Helyzetbe hoz a Szer!

2009. febr. 24. 6:47

     Február 1-jén megjelent a Szabad Európa Rádió zenekar „Helyzet” című első nagylemeze, amelyen olyan neves és elismert (vagy inkább híres és hírhedt) zenészek működtek közre, mint a Kaukázus-os Kardos-Horváth János, vagy a PUF-os, Kiscsillag-os Leskovics Gábor.

 

   A 2004-ben alakult és Kazincbarcikáról Budapestre költözött Szabad Európa Rádió zenekar 2006-ban adott ki egy 4 számos demót, Dióssy D. Ákos hangmérnöki segítségével. Most azonban egy igazi albumot foghatnak a kezükbe a garázs-pop, indie és rock zene kedvelői, ráadásul nem is akármilyet! A Szabad Európa Rádió ezúttal Leskovics Gáborral dolgozott együtt, aki zenei producerként vett részt a „Helyzet” című korong elkészítésében.

 

    A tíz pörgős, egyetlen pillanatig sem unalmas számot tartalmazó korong remek és ígéretes indítása az első-albumos bandának. A lemez tematikus, központi témája a csajozás és a vele járó – sikeres vagy sikertelen - végkifejlet, mindez persze a bandához illő rock and roll közegben. A szövegek nagy részét Krasznahorkai László jegyzi, ám három dal erejéig a Kaukazusból ismert Kardos-Horváth János is beszállt a csapatba, legalábbis a szavaival. A pia, szex és cigifüstbe burkolózó bárpultok egyáltalán nem idegenek a lemeztől, de a végén kiderül, hogy a szerelem mégis csak több ennél az éjszakákon át tartó ámokfutásnál. A dalok karcosan líraiak és szendén rockosak, éppen megtaláltak egy középutat a pop és rock zene között. A Szabad Európa Rádió a felvételeken is visszahozza a tőlük színpadon már megszokott lendületet, játékot és változatos ritmust. A zenekar tavasszal indul turnéra, hogy az ország több táján is megismerkedhessenek a közönséggel, ez alkalomból 2-3 koncert erejéig Erdélybe is ellátogatnak majd.

 Ez a Zene Füleimnek 02 volt...



0 komment

Mondj valamit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezo, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.





Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Mottó

Válaszd az életet, válaszd a munkát, válaszd a karriert, válaszd a rohadt nagy TV-t! Válaszd a mosógépeket, kocsikat, CD-lejátszókat és elemes konzervnyitókat! Válaszd a SZER-t, a Szegedi Egyetemi Rádiót! www.szer.radioe.hu
 
design: szuperapu, sablon: nilatako, motor: freeblog